Viszlát, És Kösz A Halakat

15. fejezet

 Nyolc órára nyugatra egy férfi ült egyedül a tengerparton, és egy érthetetlen veszteséget gyászolt. Csak a veszteségére tudott gondolni, kis adag szomorúságokkal, mert az egész dolog túl nagy volt ahhoz, hogy elviselje.

Nézte a nagy, lassú hullámait az Atlanti-óceánnak, amik egyenesen futottak ki a partra, és várt, várt a semmire, mert tudta, hogy semmi sem fog történni. Amikor eljött az ideje annak, hogy ne történjen meg, ennek megfelelően nem történt semmi. A délután elmúlt és a nap aláhanyatlott a tenger messzi vonalának. A nap véget ért.

A strand egy strand volt, inkább nem nevezzük meg, mert a háza is ott állt, egy pici, homokos területen, valahol a mérföldek százain át egyenesen futó partvonalon, ami először Los Angelesből nyugat felé megy, amit az Útikalauz egy cikkelye így jellemez, mint "nehéz, buta, büdös és mi az a másik szó, és mindenféle szaros vacak" és egy másik cikkely szerint, amit egy órával később írtak "olyan mint néhány ezer négyzetmérföld American Express hirdetés, de az erkölcsi mélység ugyanolyan érzése nélkül. Ráadásul az ég valamilyen oknál fogva sárga."

A partvonal nyugat felé halad és utána északnak fordul San Francisco ködös, homályos öble felé, amiről az Útikalauz ezt írja: "Egy jó hely, ahová menni lehet. Könnyű elhinni, hogy akivel ott találkozunk, az szintén űrutazó. Kitérsz a hitedből, ahogyan ott azt mondják "hi". Amíg nem telepszel le és nem szokod meg a hely légkörét, addig a legjobb, ha három kérdésből négyre "nem"-mel válaszolsz, mert valami egészen furcsa dolog folyik ott, és néhányba a gyanútlan idegen belehalhat."

Kanyargó, sziklás mérföldek százai és homok, és pálmafák, bukóhullámok, naplementék - ez mind az Útikalauzban úgy van írva, hogy "Király. Egy jó hely".

És valahol ezen az igényes partszakaszon feküdt a háza egy vigasztalhatatlan férfinak, egy embernek, akire sokan úgy néztek, mintha elmebeteg lenne.

De csupán azért - ahogyan majd elmondja az embereknek -, mert létezett.

Az egyike a számos oknak, amiért elmebetegnek hitték, az a háza furcsasága volt. Pedig ezen a vidéken a legtöbb ember háza furcsa volt valamilyen módon, de az ő háza valahogy végletesen furcsa volt.

A házát így nevezték: "A Menedékhelyen Kívül".

A férfi neve John Watson volt, bár jobban szerette, ha így szólítják - és néhány barátja vonakodva egyezett bele, hogy megtegye - Wonkó, a Normális.

A házában egy sereg furcsa dolog volt, többek között egy szürke üvegtál is, amibe öt szót véstek - ez csak egy közjáték, később még beszélünk róla - azért nézzük a napot, amint lemegy és azt mondja, hogy ő is ott volt és nézte.

Mindent elvesztett amit szeretett, és egyszerűen csak a világ végére várt - aligha fogta fel, hogy az már megtörtént és el is múlt.

 Hátravan:  40/25  fejezet.

Lap tetejére

<<<   16. Fejezet   >>>