Viszlát, És Kösz A Halakat

28. fejezet

 - Az emberek majd elkezdenek beszéli rólunk - mondta Fenchurch azon az estén, miután behúzták a csellóját.

- Nem csak beszélni - mondta Arthur -, hanem nagy betűkkel ki is plakátolják az egészet. Éppen ezért úgy gondoltam, hogy jól teszem, ha megveszem ezeket. - És megmutatta a lánynak a repülőjegyek vékony, hosszú füzeteit.

- Arthur! - kiáltotta Fenchurch, miközben átölelte. - Ez azt jelenti, hogy tudtál vele beszélni?

- Igazán kimerítő napom volt. Végtelenül sokat telefonáltam - kezdte Arthur. - Tulajdonképpen minden újság minden irodájával beszéltem a Fleet Street-en, és végül kinyomoztam a számát.

- Az biztos, hogy keményen dolgoztál, szegény drága, teljesen leizzadtál.

- Nem izzadtság - mondta Arthur fáradtan. - Csak egy fotós volt. Megpróbáltam vele vitatkozni, de... ne is törődj vele, a lényeg az, hogy: igen!

- Beszéltél vele.

- A feleségével. Aki azt mondta, hogy ő most éppen képtelen a telefonhoz jönni, és hogy visszahívhatom.

Arthur nehézkesen leült, majd rájött, hogy valami hiányzik és elindult a hűtőszekrény felé, hogy megtalálja.

- Kérsz valamit inni?

- Ha nehéz helyzetben vagyok nem szabad innom. Ez olyan, mint amikor a csellótanárom végignéz rajtam és azt mondja: "Ó igen, kedvesem, úgy gondolom mára egy kis Csajkovszkij" Amikor tudja, hogy útálom Csajkovszkijt.

- Újra felhívtam - mondta Arthur - és akkor azt mondta a felesége, hogy ő most éppen 3.2 fényévnyire van a telefontól, és hogy hívjam vissza.

- Ó.

- Újra felhívtam. Akkor a hölgy azt mondta, hogy a helyzet javult. Már alig 2.6 fényévnyire van a telefontól, de ez még mindig túl nagy távolság ahhoz, hogy kiabáljon.

- Nincs ott valaki más - kérdezte Fenchurch - akivel beszélhetnénk?

- Egyre rosszabb lesz - mondta Arthur. - Beszéltem valakivel egy tudományos magazintól, aki igen jól ismeri, és ő azt mondta, hogy John Watson nemcsak hinni fog nekünk, hanem ki is fogja próbálni. És hogy gyakran diktálnak neki angyalok, akiknek arany szakálluk van és zöld szárnyaik és Dr Scholl lábbeli hordanak, és azt is mondta, hogy a hónap legdivatosabb elmélete igaz. Azoknak akik kételkednek a látomásai hitelességében elmondja és bebizonyítja, hogy tévednek és ennyire jutsz vele.

- Nem hittem volna, hogy ez ilyen nehéz - mondta Fenchurch csendesen. Kedvetlenül babrálta a jegyeket.

- Újra felhívtam Mrs Watsont - mondta Arthur. - A neve: Misztikus Jill, ami szerintem nem meglepő.

- Értem.

- Örülök, hogy érted. Azt hittem, hogy egyáltalán nem fogod elhinni az egészet, így amikor újra felhívtam, bekapcsoltam az üzenetrögzítőt, hogy felvegye a hívást.

Odament a telefonkészülékhez és egy ideig babrált a gombjaival, majd dührohamot kapott tőlük. Ugyanis ezt a készüléket a Melyiket? magazin különösen ajánlja, és általában lehetetlen anélkül használni, hogy az ember hülyét ne kapjon tőle.

- Na, itt van - mondta végül Arthur, és letörölte az izzadtságot a homlokáról.

A hang vékony volt és recsegett a geostracionális pályán keringő műholdra tett utazástól és persze a visszaúttól, és mindezek mellett kísértetiesen nyugodt is volt.

- Talán el kellene magyaráznom - szólt Misztikus Jill hangja -, hogy a telefon abban a szobában van, ahová a férjem soha nem jön be. A Menedékhelyen, értik ugye? Wonkó, a Normális nem szereti a Menedékhely bejáratát és ezért nem jött be. Úgy érzem tudnotok kell, mert így talán megóvlak benneteket attól, hogy telefonáljatok. Ha találkozni akartok vele, azt könnyen megoldhatjuk. Annyi az egész, hogy be kell mennetek. Csak a Menedékhelyen kívül találkozik az emberekkel.

Arthur hangja igazán zavartan szólt:

- Nem értem. Hol van a Menedékhely?

- Hol van a Menedékhely? - ismételte Misztikus Jill Watson. - Olvastad már valaha a használati utasítását egy doboz fogpiszkálónak?

A kazettán Arthur hangja bevallotta, hogy nem.

- Azt hiszem, megtehetnéd. Lehet, hogy rávilágít a dolgokra egy kicsit. Talán megmutatja, merre van a Menedékhely. Viszlát.

A hang elhallgatott, csend lett az éterben. Arthur kikapcsolta az üzenetrögzítőt.

- Nos, szerintem ezt felfoghatjuk úgy is, mint egy meghívást - mondta egy vállrándítással. - Talán hozzájutok a címéhez a fickótól, aki a tudományos magazinnál dolgozok.

Fenchurch ismét felnézett rá, majd elgondolkozva összehúzta a szemöldökét és újra a jegyekre nézett.

- Úgy gondolod, megéri? - kérdezte.

- Nos - mondta Arthur -, az egyetlen dolog, amiben mindenki egyetért akivel eddig beszéltem - azon kívül, hogy a fickó nem normális - az, hogy többet tud a delfinekről, mint bárki más.

 Hátravan:  40/12  fejezet.

Lap tetejére

<<<   29. Fejezet   >>>