|
Viszlát, És Kösz A Halakat 32. fejezet
Az óceán mély morajlása. A hullámtörések távolabbi partokon,
mint ahol a gondolat rájuk találhatna. A mélység csendes villámai. És a hangok, amik közülük szólnak,
vagyis még nem is hangok, csak zümmögő trillák, a gondolat félig tagolt dalai. Üdvözlések, a hullámok köszöntése, majd
ahogy a szavak visszacsúsznak az összefüggéstelenség végtelenébe és
összetörnek. A Föld partjain összeroppan a bánat. Az öröm hullámai - merre vannak? Egy leírhatatlanul nedves világ. A víz
dala. Majd a hangok fúgája magyarázatot zúg a
elkerülhetetlen szerencsétlenségre. És egy világ, amit leromboltak, a
tehetetlenség tengere, a kétségbeesés rohamai, egy haldokló zuhanás és a szavak
újra összetörnek. És ezután feltűnik a remény, az
árnyékföld megtalálása az eltűnt idő labirintusaiban, elmerült dimenziók, a
párhuzamosok összetartása, a mélység vonzása, az akarat forgása, hasadása, a
repülés, az új Föld visszakerült, a delfinek elmentek. Ezután, meglepő módon, egy igazán
tiszta, egyszerű hang. 'Ezt a tálat a Mentsük meg az Embereket
kampány keretében kaptad. Viszlát.' És utána egy hosszú, nehéz és
tökéletesen szürke test hangja, amint elúszik az ismeretlen, mérhetetlen
mélységbe, csendesen kacagva.
|
|
Hátravan: 40/8 fejezet. |