Viszlát, És Kösz A Halakat

6. fejezet

 Innen még négy mérföldnyi séta volt a falujáig. Egy mérföld még az elágazásig - ahová az utálatos Russel nem volt hajlandó visszavinni - és onnan három mérföld séta a szeles úton.

A Saab elfüstölt az éjszakába. Arthur nézte amint elmennek, annyira megdöbbenve, amennyire csak egy ember lehet, aki öt évig elhitte magáról, hogy vak, és most hirtelen rájött, hogy csak túl nagy kalapot viselt.

Hevesen megrázta a fejét abban a reményben, hogy hátha a helyére kerül néhány nyilvánvaló dolog, és végre ezek segítségével megérti a máskülönben igazán zavarba ejtő Univerzumot, de eddig a nyilvánvaló dolgok - ha voltak egyáltalán - ezt elmulasztották megtenni, így ismét elindult felfelé az úton, azt remélve, hogy egy élénk séta és még talán néhány vízhólyag segíteni fog abban, hogy legalább a saját létezése felől megnyugodjon - ha már a józan esze nem segít.

Este 10.30-kor érkezett meg, ez egy nyilvánvaló dolog, mert a Ló és Lovász előtt megállt és bepillantott a párás és zsíros ablakon, és megnézte a sok éve odabenn lógó ütött-kopott, öreg Guiness órát, amin egy kép volt egy struccról, amint egy egypintes üveget fog, és igazán szórakoztatóan lepréseli a torkán.

Ez volt az a kocsma, ahonnan abban az átkozott ebédidőben eltűnt, mialatt először a házát, utána pedig az egész bolygót lerombolták, vagy legalábbis úgy nézett ki, hogy lerombolták. Nem, a fenébe is, le lett rombolva, mert ha mégsem, akkor hol a fészkes francban volt nyolc évig, és hogyan jutott el oda, ha nem a Vogonok egyik nagy, sárga hajóján - amikről a szörnyű Russel éppen most mondta el, hogy csupáncsak drog által előidézett hallucinációk voltak. Ha meg tényleg le is rombolták a bolygót, akkor most mi a csudán áll?

Ezen a ponton felfüggesztette a gondolatmenetét, mert semmi újabbat nem ígért, mint az utóbbi húsz alkalommal, amikor végiggondolta.

Újrakezdte.

Ez volt az a kocsma, ahonnan abban az átkozott ebédidőben eltűnt, mialatt az az akármi történt, amit majd később kiderít, hogy mi is volt, és ...

Ennek még mindig nincs semmi értelme.

Újrakezdte.

Ez volt az a kocsma, ahonnan ...

Ez egy kocsma volt.

A kocsmákban italokat szolgáltak fel, és most nem tudott egyet megosztani senkivel.

Megnyugtatta, hogy a zavaros gondolat végül megérkezett egy elhatározás formájában, és ezzel az elhatározással elégedett volt, még akkor is, ha ez nem az volt, aminek nekifogott, hogy megoldja. Az ajtó felé lépett.

Azután megállt.

Egy pici, drótszőrű terrier futott ki egy alacsony fal mögül, majd mikor meglátta Arthurt, vicsorogni kezdett.

Arthur ismerte ezt a kutyát. Jól ismerte.

Egy reklámszakember barátjáé volt, és Hülyekutyának hívták, mert ahogyan a szőre a fején felfelé állt, az az embereket az Amerikai Egyesült Államok elnökére emlékeztette, és a kutya ismerte Arthurt, vagy legalábbis igazán felismerhetné. Ez egy hülye kutya volt, még egy végszót sem tudott elolvasni - éppen ezért néhány ember tiltakozott a nevét illetően - de legalább arra képes lehetne, hogy felismerje Arthurt ahelyett, hogy ott áll, felborzolt szőrrel, mintha Arthur Lenne a legfélelmetesebb jelenés, ami valaha is megzavarta gyarló életét.

Ez arra ösztönözte Arthurt, hogy ismét mereven szembenézzen az ablakkal, és most ne a fulladozó emuban, hanem önmagában gyönyörködjön.

Ahogy hirtelen ilyen családias környezetben látta magát, el kellett ismernie, hogy a kutyának igaza van.

Nagyon úgy nézett ki, mint az a valami, amit a farmerek arra használnak, hogy megijesszék vele a madarakat, és nem volt kétséges, hogy jelenlegi állapotában a kocsmába bemenni eléggé kockázatos vállalkozás lenne, vagy még rosszabb, mert kétségkívül lenne benn egy pár ember, akiket ismer, és akik azonnal felugranának, hogy kérdésekkel bombázzák, és erre még nem érezte magát felkészültnek.

Például Will Smithers, a Nemcsodás Hülyekutya tulajdonosa, egy kutyáé, aki annyira hülye, hogy Will kirúgta az egyik reklámjából, mert képtelen volt arra, hogy megjegyezze, melyik kutyaeledelt kell kedvelnie - annak ellenére, hogy a többi tálban lévő hús le volt locsolva motorolajjal.

Will feltétlenül benn lenne. Itt van a kutyája, a kocsija, egy szürke 928 S-es Porsche, hátsó szélvédőjén egy felirattal: 'A másik kocsim is Porsche'. A fene egye meg.

Mereven bámulta a kocsit, aztán rájött valamire, amit eddig nem tudott.

Will Smithers, úgy, mint a legtöbb túlfizetett és nem igazán lelkiismeretes fickó, akit Arthur a reklámszakmában ismert, elhatározta, hogy minden augusztusban kicseréli a kocsiját, és így azt mondhatja az embereknek, hogy a főkönyvelője kényszeríti hogy ezt tegye - bár az igazság az volt, hogy a főkönyvelője sérvet kapott az erőlködéstől, hogy megakadályozza (így az összes tartásdíjat fizetnie kellett, és így tovább) - és ez a kocsi ugyanaz volt, amire Arthur emlékezett azelőttről. Az év rajta volt a rendszámtábláján.

Lévén, hogy tél volt, és az eset, ami annyi bajt okozott neki, a saját időszámítása szerint nyolc éve, szeptember elején történt, itt kevesebb, mint hat vagy hét hónap telt el.

Megborzadva állt még egy ideig és hagyta, hogy a Hülyekutya föl-le ugráljon körülötte. Hirtelen megszédült a felismeréstől, amit már nem tudott kikerülni: idegen volt a saját földjén. Akárhogyan is próbálják, senki sem lesz képes arra, hogy elhiggye a történetét. Nem csak azért, mert tökéletesen egyszerűnek hangzott, hanem mert határozottan ellentmondott a legegyszerűbb, nyilvánvaló tényeknek.

Ez igazán a Föld? Volt rá egyáltalán esély, hogy ilyen kolosszálisat tévedjen?

A kocsma, ami előtte állt, elviselhetetlenül családias volt hozzá minden részletében - minden téglája, a hulló vakolat minden darabja; és belül érezte a családias, fülledt melegséget, szinte látta a csupasz gerendákat, a nem eredeti öntöttvas világítóberendezéseket, a bárpultot, ami ragadós a sörtől, amibe azok az emberek, akiket ismert, beledugják a könyöküket, és ami köré kartonpapírból kivágott lányok voltak fűzve, akik mellére körbe mogyorószacskókat tűztek. Ez az egész rakás szemét az otthona volt. Az ő világa.

- Hej, Semmitsemtudó!

Will Smithers hangja azt jelentette, hogy gyorsan el kell döntenie, mit csináljon. Ha ott marad, felfedezik és az egész cirkusz elkezdődik. Ha elrejtőzik, azzal csupán a kezdés pillanatát halasztaná el, és különben is, elég hideg volt.

Az a tény, hogy Will volt, aki közeledett, könnyebbé tette a választást. Nem az, hogy Arthur nem szerette Willt olyannak, amilyen - Will igazán vidám volt. Csak az, hogy olyan fárasztó módon volt vidám, mert mivel reklámszakember volt, így mindig azt akarta, hogy te is tudd, milyen jól mulatott, és hol, és honnan van a dzsekije.

Ezeket figyelembe véve Arthur egy teherautó mögé rejtőzött.

- Hej, Hülyekutya, mi van?

Az ajtó kinyílt és Will jött ki egy bőr repülősdzsekiben, amit egy ismerősétől kapott, aki az Országútkutató Laboratóriumban dolgozott és autóbalesetekkel foglalkozott azért, hogy olyan ütött-kopott kinézete legyen.

Will néhány barátjával volt. Éppen játszottak, a kutyával szórakoztak.

- Ide gyere! - kiáltották kórusban a kutyának - ide, ide, ide!!!

A kutya mérgesen ment, ugatva, fel-le ugrálva, kicsaholva a kicsi szívét, magánkívül a dühös elragadtatástól. Mindnyájan nevettek és jót mulattak rajta, majd végül szétszóródtak a különböző kocsikba és eltűntek az éjszakában.

Nos, ez legalább egy dolgot tisztáz, gondolta Arthur a teherautó mögött, ez egészen pontosan az a bolygó, amire emlékszem.

 Hátravan:  40/34 fejezet.

Lap tetejére

<<<   7. Fejezet   >>>