|
Viszlát, És Kösz A Halakat 22. fejezet
Az éjszaka Inslingtonban jószagú és
friss volt. Természetesen nem voltak Fuolornis Tűzokádó Sárkányok az utcában,
bár ha előfordult volna néhány arrafelé, azok úgyis pizza után kóboroltak
volna, éppen ezért nem is lesz rájuk szükség. Egy váratlan esemény bukkant fel,
mialatt pizzájuk közepén tartottak - extra szardellával - de még mindig képesek
voltak egymást megérteni úgy, hogy Dire Straits-et tettek a sztereóba, amiről
most már tudják, hogy sokkal hatásosabb mint a beszéd. - Nem. - Mondta Fenchurch. - Még nem. Arthur berakta a Dire Straits-et a
sztereóba, Fenchurch pedig félig kinyitotta a fenti bejárati ajtót hogy minél
több jószagú és illatos levegő jöjjön be. Mindketten párnákból készült
bútorokon ültek, elég közel egy kinyitott pezsgősüveghez. - Nem - mondta Fenchurch - még mindig
nem találtad meg hogy mi a baj velem, melyik részemmel. - De azt javasolnám - tette hozzá
nagyon, nagyon csendesen - kezdhetnéd a találgatást akár onnan is ahol most a
kezed van. - Nos merre induljak - kérdezte Arthur. - Lefelé - mondta Fenchurch - például. Arthur megmozdította a kezét. - Lefelé - mondta Fenchurch - az a
másik irányban van. - Ó, igen. Mark Knopflernek valami különös
képessége volt arra, hogy sztratoszférarepesztő huhogást produkáljon, és úgy
énekelt mint az angyalok egy szombat estén, kimerülten attól, hogy egész héten
nagyon jók voltak, és hogy egy jó erős sörre van szükségük - de ez most nem
pontosan idevágó, mivel a lemez még nem ért el ahhoz a részhez, de túl sok más
dolog történik addigra mire ahhoz a részhez ér, és a krónikás tovább nem
szándékozik itt ülni egy listával meg egy stopperral, szóval úgy tűnik hogy az
a legjobb ha még most megemlíti, amikor a dolgok még lassan mozognak. - És most érünk - mondta Arthur - a
térdedhez. Valami borzasztó és tragikus van a bal térdeddel. - A bal térdem - mondta Fenchurch -
teljesen jól van. - Szóval jól - Tudtad hogy... - Mit? - Hmm, semmi. Azt hiszem, tudod.
Folytasd. - Szóval valamit tenni kell a lábaddal. A lány mosolygott a félhomályban és
diplomatikusan nekitámasztotta a vállát a párnáknak. Amióta párnák vannak az
Univerzumban, hogy pontosak legyünk, a Squornshellous Bétán, két szóban: a
matracok mocsárvidékén, azok élénken élvezik ha nekik támaszkodnak, különösen,
ha diplomatikusan; a szinkópált mód miatt ahogyan a vállak mozognak olyankor.
Sajnálatos hogy ők nem voltak ott. Nem voltak ott, mert ilyen az élet. Arthur Fenchurch bal lábát a tenyerében
tartotta és óvatosan vizsgálgatta. Az a mód ahogyan a ruha eltűnt a lábáról,
nehézzé tette Arthurnak hogy különösen higgadtan gondolkodjon ebben a
pillanatban. - Be kell vallanom - mondta - hogy
igazán nem tudom mit keresek. - Majd megtudod, ha megtalálod - mondta
Fenchurch. - Meg fogod tudni. Volt egy kis csalafintaság a hangjában. - Ez még nem az. Arthur egyre inkább zavarban érezte
magát, megfordult, hogy a lány másik lábát kézbe vegye. Fenchurch szembefordult
vele és megcsókolta, mert a lemez ahhoz a részhez ért - ha ismered a lemezt
tudod - ami lehetetlenné teszi azt, hogy most ne ezt tegyék. Utána odanyújtotta a jobb lábát. Arthur megcirógatta, körbefuttatta az
ujjait a bokája körül, a lábujjai alatt, végig a lábfején, és semmi rosszat nem
talált. A lány nagy élvezettel nézte Arthurt,
nevetett, és megrázta a fejét. - Ne, ne hagyd abba - mondta - de ez
még nem az. Arthur abbahagyta és rosszallóan nézett
a lány bal lábára, ami a padlón volt. - Ne hagyd abba. Arthur megcirógatta a jobb lábát, újra
végigfuttatta az ujjait a bokája körül, a lábujja alatt, végig a lábfején, és
ezt mondta: - Úgy érted, valamit tenni kellene, a
... melyik lábad is fogom? A lány ismét egy olyan vállrándítást
produkált, ami biztosan nagy örömet okozna egy Squornshellous Bétáról származó
egyszerű párnának. Arthur rosszallóan nézett rá. - Vegyél fel - mondta a lány csendesen. Arthur letette a lány jobb lábát és
felállt, ugyanezt tette Fenchurch is. Arthur a karjaiba vette a lányt, és újra
csókolóztak. Ez így ment egy darabig, utána Fenchurch azt mondta: - Most tegyél le. Arthur még mindig zavarban volt, de
megtette. - Nos? A lány kérdően nézett rá. - Mi a baj a lábaimmal? - kérdezte. Arthur még mindig nem értette. A padlón
állt, majd letérdelt és végignézte a lány lábait, ahogy azok éppen a normális
állapotukban voltak. Ahogy így egészen közelről nézte, hirtelen rájött valami
furcsára. Beverte a fejét a padlóba, és utána csak nézett, mereven előre. És
itt egy hosszú szünet következett. Utána elég nehezen ült vissza. - Igen - mondta. - Értem, hogy mi a baj
a lábaiddal. Nem érnek hozzá a földhöz. - És... mit... gondolsz? Arthur gyorsan felnézet rá és látta a
mély aggódást amitől hirtelen elsötétült a lány szeme. Az ajkát harapdálta és
remegett. - Mit gon...? - dadogta. - Azt hisz...? Előrerázta a haját, hogy eltakarja a
szemeit, amik fájdalmas könnyekkel voltak tele. Arthur gyorsan felállt, és egy egyszerű
csókot adott neki. - Talán te is meg tudod csinálni amit
és tudok. - Mondta és egyszerűen kilépett a fenti ajtón. Az album a megfelelő részhez ért.
|
|
Hátravan: 40/18 fejezet. |