|
Viszlát, És Kösz A Halakat 38. fejezet
A tömeg olyan közel nyomult a hatalmas
ezüst robothoz, amilyen közel csak tudott, ami nem volt igazán közel. A
robot közvetlen környezetét az apró repülő robotok biztosították és
elkerítették. A robotokon kívül körben a hadsereg állt és teljesen képtelen
volt a beljebb lévő területet megvédeni, és azonnal elátkozták őket, ha
valakinek mégis sikerült rajtuk áttörni(?). A katonákat viszont egy rendőrségi
kordon vette körül, bár hogy a rendőrök azért voltak ott, hogy a népet védjék
meg a hadseregtől vagy a hadsereget a néptől, vagy azért, hogy biztosítsák a
hatalmas hajó diplomáciai semlegességét és megakadályozzák, hogy parkoló
cédulákat kapjon, az nem igazán volt tiszta és sok vitára adott okot. A belső terület határát éppen
szétszedték. A hadsereg kelletlenül morgolódott és teljesen bizonytalan volt
abban, hogy hogyan reagáljon arra, hogy az ok, amiért itt vannak mindössze
annyi, hogy amikor reggel felkeltek azt a parancsot kapták: "Ide kell
jönni, és kész!" A hatalmas robot még délben
visszatántorgott a hajóba azonban már öt óra volt és semmi jelét sem lehetett
látni annak, hogy újra ki akarna jönni. Sok mindent hallottak - <több>
nyikorgást és morajlást - a hajó belsejéből, <a millió csúnya funkció
zenéjét> azonban a feszült várakozás érzése a tömegben azért született, mert
ők feszülten azt várták, hogy csalódni fognak. Ez a csodálatos, különös dolog
csak úgy ide/bele-pottyant az életükbe és most egyszerűen nélkülük akar
elmenni. Két ember különösen tisztában volt
ezzel az érzéssel. Arthur és Fenchurch nyugtalanul pásztázták a tömeget,
azonban sem Fordot nem látták, sem bármiféle apró jelét annak, hogy ott lenne. - Mennyire megbízható? - kérdezte
Fenchurch fátyolos hangon. - Mennyire megbízható? - ismételte
Arthur. Tompán felnevetett. - Mennyire sekély az óceán? - kérdezte. - Milyen
hideg a Nap? A robotot szállító állvány utolsó
darabja is felkerült a fedélzetre és a külső kerítés maradéka most a rámpa
tetején zsúfolódott össze arra várva, hogy a fedélzetre húzzák. A katonák a rámpa körül sokatmondóan
nyüzsögtek, fontos emberek rendeleteket hoztak és vontak vissza, sietve
konferenciákat tartottak, azonban semmit - természetesen - az égvilágon semmit
sem tudtak tenni. Reménykedve, minden terv nélkül Arthur
és Fenchurch keresztülnyomakodott a tömegen, de mivel mindenki más is ugyanezt
próbálta tenni, ez nem vitte őket előbbre. Néhány percen belül semmi nem maradt
már a hajón kívül, a kerítés utolsó láncszeme is a fedélzeten volt. Egy csoport
repülő lomfűrész és alkoholos vízszintező látszólag az utolsó ellenőrzést
végezte a hajó körül, majd besivítottak a hajóba a hatalmas fedélzeti ajtón
keresztül. Eltelt néhány másodperc. A mechanikus zűrzavar lüktető hangjai
közepette az egész hatalmas acélfeljáró lassan és nehezen elkezdett
felemelkedni a Harrod's Food Hallról, és a hang ami kísérte sok száz feszült
ember hangja volt, akiket tökéletesen <és teljesen> semmibe vettek. - Állj! Egy hangosbeszélőből jött a hang egy
taxiból, ami csikorogva megállt a kavargó tömeg szélén. - Ez egy - üvöltötte a hangosbeszélő -
egy fontos tudományos betörés! Ööö... át! Áttörés. - javította ki magát. Az
ajtó kicsapódott és egy kis ember - valahonnan a Betelgeuse környékéről való -
fehér köpenyben kiugrott a kocsiból. - Állj! - kiáltotta újra egy rövid
fekete rudat fogva, amin apró fények látszottak. A fények szaporán villogtak. A
feljáró megállt emelkedés közben, majd engedelmeskedve az Elektronikus Karból
érkező jeleknek - aminek zavarására a Galaxis mérnökeinek a fele próbált
kitartóan új módszereket kidolgozni, miközben a mérnökök másik fele kitartóan
próbált új módszereket kidolgozni a zavarások zavarására - lassan ismét
leereszkedett a földre. Ford Prefect kikapta a hangosbeszélőjét
a taxiból és a tömegen keresztülvágva elkezdett üvöltözni. - Engedjenek! - kiáltotta. -
Engedjenek, kérem, ez egy fontos tudományos áttörés. Maga és maga hozzák a
taxiból a felszereléseket. - Teljesen véletlenül ezen a ponton Arthurra és
Fenchurchre mutatott, akik nagy nehezen kivergődtek a tömegből és a taxihoz
mentek. - Rendben van, kérem, nyissanak utat
néhány fontos tudományos felszerelés számára - dörögte Ford. - Kérem, mindenki
őrizze meg a nyugalmát! Urai vagyunk a helyzetnek. Semmi látnivaló sincs erre.
Ez csupán egy fontos tudományos áttörés. Őrizzék meg a nyugalmukat. Fontos
tudományos felszerelések. Kérem, nyissanak utat! Újdonságra éhesen, elragadtatva a
csalódás váratlan elnapolásától a tömeg lelkesen visszahúzódott és utat
nyitott. Arthur egy kissé meglepődött amikor meglátta, hogy mi van a fontos
tudományos eszközök dobozaira nyomtatva a taxi hátuljában. - Dobd rá a kabátod - súgta
Fenchchurchnek, amikor kiemelte és odaadta a lánynak a dobozokat. Sietve
kicibált még egy gurulós bevásárlókocsit is ami a hátsó ülésnek volt nyomva. A
kocsi nekicsattant a földnek, Arthur és Fenchurch belepakolták a dobozokat. - Kérem, adjanak utat! - kiáltotta Ford
ismét. - Minden megfelelő tudományos ellenőrzés alatt van. - Azt mondta, maga fog fizetni - mondta
a taxisofőr Arthurnak, aki erre előkeresett némi papírpénzt és fizetett neki. A
távolban rendőrségi szirénák hangja hallatszott. - Menjenek innen! - kiáltott Ford ismét
- És senkinek sem esik bántódása! A tömeg hullámzott és mögöttük ismét
összezáródott, miközben eszelősen tolták és húzták a csörömpölő bevásárlókocsit
a feljáró felé. - Rendben - folytatta Ford. - Semmi
látnivaló sincs már itt. Vége van. Semmi sem fog már történni. - Adjanak utat! - üvöltött egy
rendőrségi hangszóró a tömeg mögül. - Egy betörés történt, adjanak utat! -Áttörés! - üvöltött Ford versenyt a
másik hangszóróval. - Egy tudományos áttörés! - Itt a rendőrség beszél! Adjanak utat! - Tudományos felszerelések! Adjanak
utat! - Rendőrség! Engedjenek keresztül! - Walkman-ok! - kiáltotta Ford és
kirántott vagy fél tucat kismagnót a táskájából és a tömegbe hajította őket. Az
abszolút zűrzavar közepette a következő percekben fel tudták tolni a
bevásárlókocsit a rámpán és behúzták a bejáraton. - Óvatosan fogjátok - suttogta Ford és
kikapcsolt egy gombot az Elektronikus Karon. Alattuk a hatalmas rámpa
megremegett és lassan emelkedni kezdett. - Oké, srácok! - mondta Ford amint a
kavargó tömeg elmaradt mögöttük és Arthurék a hajó belseje felé kezdtek
dülöngélni a billegő folyosón - úgy tűnik, úton vagyunk.
|
|
Hátravan: 40/2 fejezet. |