|
Viszlát, És Kösz A Halakat 8. fejezet
Arthur felébredt és csodálatosan érezte
magát, abszolút mesésen, kipihentnek, és el volt ragadtatva, hogy otthon van.
Telve volt energiával és egyáltalán nem törte le az sem, amikor rájött, hogy
február közepe van. Szinte eltáncolt a hűtőig, megkereste a
három legkevésbé szőrös dolgot benne, egy tányérra rakta őket és figyelmesen
nézte kettő percig. Mivel nem tettek kísérletet arra, hogy megmozduljanak,
elnevezte őket reggelinek és megette. Így ők ketten megöltek egy fertőző
űrbetegséget, amit Arthur - anélkül, hogy tudta volna - a Flargathon
Gázmocsaraiban szedett össze néhány nappal ezelőtt, és ami egyébként
Nyugat-Hemisphere lakosságának a felét megölte volna, a másik felét pedig
megvakította volna, és mindenki mást kóros lelkialkatúvá és meddővé tett volna,
szóval így a Föld szerencsés volt. Erősnek és egészségesnek érezte magát.
Határozottan eltakarította a hirdetéseket egy lapáttal, utána eltemette a
macskát. Ahogy befejezte, megszólalt a telefon,
de hagyta csörögni, amíg egy pillanatig csendben állt a sírnál. Akárki is volt,
majd visszahívja, ha igazán fontos. Letörölte a cipőjéről a sarat és
visszament a házba. Volt néhány fontos levél is a
hirdetéskupacban - néhány irat a tanácstól, 3 évvel korábbi dátummal, ami a
háza tervezett lerombolásáról számolt be, néhány figyelemfelkeltő levél az
egész terelőút tervezete iránt, volt egy szintén régi levél a Greenpeace-től -
az ökológiai nyomást gyakorló érdekszövetségtől, aminek alkalmanként támogatást
küldött -, amiben segítséget kértek ahhoz a tervükhöz, hogy ki kell engedni a
delfineket és az orcákat a fogságból, és néhány bizonytalanul veszekedő lap a
barátoktól, amiért nem volt elérhető a napokban. Ezeket összeszedte, egy karton
iratgyűjtőbe tette és ráírta: Elintéznivalók. És mivel olyan erőtől duzzadónak
és dinamikusnak érezte magát azon a reggelen, még azt is hozzátette: Sürgős! Kipakolta a törülközőjét és még néhány
különös pénzdarabot és alkatrészt a műanyag táskából, amit a Port Brasta-i
Mega-Marketnél szerzett. A felirat a táskán egy gondosan és érthetően
kidolgozott szójáték a Lingua Centaurin, és teljesen érthetetlen bármely más
nyelven, éppen ezért teljesen haszontalan egy Adómentes Áruház számára egy
űrállomáson. A táska lyukas volt, ezért eldobta. Egy hirtelen lelkiismeret-furdalás
rádöbbentette, hogy valamit biztosan azon a kis űrhajón hagyott, ami a földre
hozta, és ami szívesen tett egy kis kitérőt, hogy pontosan az A303-as út mellé
tegye le. Elhagyta az ütött-kopott, űrmegviselt példányát annak a dolognak, ami
segített, hogy megtalálja a helyes utat az űr hihetetlen pusztaságában, amin
áthaladt. Elvesztette a Galaxis Útikalauzát. Nos, mondta magának, mostanában
biztosan nem lesz rá megint szükségem. Volt néhány elintézendő telefonja. Eldöntötte, hogy hogyan bánik az
elhamarkodott visszatérésből adódó ellentmondások tömegével: egész egyszerűen
magabiztosan fogja csinálni. Felhívta a BBC-t és a főnökét kérte. - Ó, helló. Arthur Dent vagyok. Nézze,
sajnálom, hogy nem mentem be hat hónapig, de az a helyzet, hogy megőrültem. - Ó, ne aggódjon. Bár valami ilyesmire
gondoltunk. Bárkivel megtörténik. Mikor számíthatunk magára? - Mikor ébrednek a sündisznók téli
álmukból? - Valamikor tavasszal, azt hiszem. - Röviddel azután bent leszek. - Rendben van. Fellapozta az Arany Oldalakat és
készített egy listát telefonszámokból, amiket megpróbál felhívni. - Helló, Old Elms kórház? Csak azért
telefonálok, hogy beszélhetnék-e Fenella, ööö... Fenella - te jó ég, de bolond
vagyok, egyszer a saját nevem is elfelejtem, ööö... Fenella - hát nem
nevetséges? Az önök betege, sötét hajú lány, tegnap este vitték be... - Attól tartok, semmilyen Fenella nevű
betegünk nincs. - Ó, valóban? Akartam mondani Fiona,
hát persze, csak mi hívjuk Fen... - Sajnálom, viszontlátásra. Klikk. Hat beszélgetés szinte ugyanezekkel a
szavakkal kezdte csökkenteni az életerős hangulatát, a dinamikus optimizmusát,
és elhatározta, hogy mielőtt ezek végleg elhagynák, inkább bemegy a kocsmába és
helyrerakja az önbizalmát. Megvolt a tökéletes ötlete arra, hogy
azonnal kimagyarázza magát minden vele kapcsolatos megmagyarázhatatlan
furcsaságból, amikor magában fütyörészve benyitott azon az ajtón, ami annyira
elcsüggesztette előző este. - Arthur!!! Jókedvűen vigyorgott az ijedt szemekbe,
amik a kocsma sarkaiból mereven bámulták, és elmesélte nekik, hogy milyen
csodálatosan érezte magát Dél-Kaliforniában.
|
|
Hátravan: 40/32 fejezet. |