|
Viszlát, És Kösz A Halakat 9. fejezet
Elfogadott még egy korsóval és
belekortyolt. - És természetesen megvolt a saját,
személyes aranycsinálóm is. - A micsodád? Kezdett elázni, amiről tudott is.
Exuberance, Hall és Woodhouse keserű az egy olyan keverék volt, amit óvatosan
kellett inni, azonban az ital első hatása az volt, hogy befejezted az
óvatoskodást, és annál a pontnál, ahol jobb lett volna, ha Arthur abbahagyja a
beszámolóját, éppen akkor kezdett találékony lenni. - Ó, igen - ragaszkodott hozzá, hogy
fényesen mosolyogjon. - Ez az, amiért olyan sok súlyt vesztettem. - Micsoda? - kérdezte a hallgatósága. - Ó, igen - mondta újra. - A
kaliforniaiak újra felfedezték az aranycsinálást. Ó, igen. Ismét mosolygott. - Csak - folytatta - sokkal hasznosabb
formában, mint amiben... - gondolkozva elhallgatott, hogy nyelvtanilag egy kis
rendet rakjon a fejében - mint amiben a régiek valaha használták. Vagy
legalábbis - tette hozzá - nem sikerült használniuk. Tudjátok, nem ment nekik.
Nostradamus meg a többiek. Nem jöttek rá. - Nostradamus? - kérdezte valaki a
tömegből. - Nem hiszem, hogy aranycsináló volt -
mondta valaki más. - Azt hiszem - mondta egy harmadik
ember - Nostradamus látnok volt. - Látnok volt - mondta Arthur a
közönségnek, annak a résznek, amelyik egy kicsit csúszkálni és homályosodni
kezdett -, mert olyan lusta aranycsináló volt. Ezt tudnotok kellene. Még egyet
kortyolt a söréből. Ez valami olyasmi volt, amit már nyolc éve nem kóstolt. És
újra megízlelte, és újra. - És mit csináltak az aranycsinálók -
kérdezte a hallgatóság egy része - az elveszett súllyal? - Örülök, hogy megkérdezted - mondta
Arthur - Nagyon örülök. És el is mondom nektek, hogy mi a kapcsolat... -
elhallgatott - A kapcsolat a két dolog között. Amiket említettél. El fogom
mondani. Elhallgatott és rendezgette a
gondolatait. Ez ahhoz hasonlított, mintha a tartályhajók Y-ban próbálnának
megfordulni a La Manche csatornában. - Felfedezték, hogy hogyan alakítsák át
a súlyfölösleget arannyá - mondta egy meglepő összefüggéssel. - Viccelsz. - Ó, igen - mondta. - Nem - javította
ki magát. - Felfedezték. A közönség kételkedő része felé
fordult, vagyis az egész közönség felé, és így egy kicsit tovább tartott, mire
teljesen feléjük fordult. - Voltatok már Kaliforniában? -
kételkedett Arthur. - Tudjátok, hogy miket csinálnak ott? Hárman a közönségből azt mondták, hogy
ők már voltak, és Arthur képtelenségeket beszél. - Semmit sem láttatok - ragaszkodott az
állításához Arthur - Ó, igen - tette hozzá, amikor valaki felajánlotta, hogy
még egy kört fizet. - A bizonyíték - mondta magára mutatva,
és csak néhány ujjnyit tévedett - a szemetek előtt van. Tizennégy óra
transzban. - mondta - egy tankban. Transzban. Egy tankban voltam. Azt hiszem, -
tette hozzá pillanatnyi gondolkodás után - már mondtam. Türelmesen megvárta, amíg a következő
kört unottan felszolgálják. Összerakta a következő darabját a történetnek, ami
valami olyasmiről szólt, hogy a tankot be kellett tájolni egy vonalra, ami a
sarkcsillagtól esik merőlegesen a Mars és a Vénusz közé rajzolt alapvonalra, és
már éppen megpróbált belekezdeni, hogy elmondja, mikor úgy döntött, hogy mégis
inkább kihagyja. - Hosszú ideig - mondta helyette - egy
tankban. Transzban. Szigorúan végignézett a hallgatóságon, hogy
megbizonyosodjon róla, mindenki figyelmesen követi. Folytatta. - Hol is voltam? - kérdezte. - Transzban. - mondta valaki. - Egy tankban - mondta valaki más. - Ó, igen - mondta Arthur - Köszönöm. -
És lassan - mondta, majd sietve folytatta - lassan, lassan, lassan, az összes
súlyfölösleged... át... változik... - megállt a hatás kedvéért - ...szubku...
szubiko... szubtok... - megállt és levegőt vett - szubkután arannyá, amit
műtétileg kivetethetsz a bőröd alól. A tankból kiszabadulni maga a pokol. Mit
mondtál? - Csak a torkom köszörültem. - Azt hiszem, kételkedsz bennem. - Csak a torkom köszörültem. - A lány csak a torkát köszörülte -
erősítette meg a hallgatóság jelentős része mély morajjal. - Ó, igen - mondta Arthur - rendben
van. És ezután elosztod a hasznot... - egy kis matematikai szünetet tartott -
fele-fele arányban az aranycsinálóval. És sok-sok pénzt csinálsz! Kicsit billegve végignézett a
közönségen és nem tehetett róla, de érezte az összemosódó arcok felől sugárzó
hitetlenkedést. Ezért eléggé sértve érezte magát. - Máskülönben hogyan - követelődzött
Arthur - engedhettem volna meg, hogy az arcom lefogyasszák? Baráti, segítő kezek támogatták haza. - Figyeljetek - tiltakozott, amint a
hideg februári levegő gyengén meglegyintette az arcát - az a divat
Kaliforniában, ha úgy nézel ki, mint aki igazán tapasztalt. Úgy kell kinézned,
mint aki már látta a Galaxist. Úgy értem, az életet. Úgy kell kinézned, mint ha
már tudnád, milyen az élet. Ez az, amit csináltattam. Egy arcfogyasztás.
Adjatok nekem nyolc évet. Remélem, hogy harmincnak lenni nem lesz divat újra,
mert akkor elvesztegettem egy csomó pénzt. Hallgatott egy darabig, amíg a baráti
kezek végigtámogatták a keskeny úton, ami a házához vezetett. - Tegnap érkeztem - motyogta - nagyon,
nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy itthon vagyok. Vagy valahol, ami nagyon
hasonlít rá. - Az időeltolódás - mormolta az egyik
barátja. Hosszú az út Kaliforniából. Igazán kikészül tőle az ember pár napra. - Én egyáltalán nem hiszem, hogy ott
volt - mormolta egy másik. - Szeretném tudni, hogy hol volt. És hogy mi történt
vele. Egy kis alvás után Arthur felkelt és a
ház körül szorgoskodott egy kicsit. Kissé szédült, rosszul érezte magát, és még
mindig tájékozatlan volt a helyi dolgokban az utazás miatt. Azon tűnődött, hogy
hogyan fogja Fennyt megtalálni. Leült és nézte az akváriumot. Ismét
megkoppintotta, és annak ellenére, hogy tele volt vízzel és a kicsi Bábel-hal
is benne volt, ami igazán lehangoltan és mohón úszta a köröket benne, még
mindig azon a mély és zengő hangján csendült meg, igézően, mint azelőtt. Valaki köszönetet próbál nekem mondani
- gondolta. Kíváncsi volt, hogy ki és miért.
|
|
Hátravan: 40/31 fejezet. |